Sávuot és pünkösd – mi született miből? – Dr. Balázs Gábor előadása
"Bevezetés a vallástörténetbe a zsidó ünnepeken keresztül" című tizenöt részes sorozat tizennegyedik része.
A zsidó sávuot és a keresztény pünkösd között történeti kapcsolat van, de a két ünnep jelentése ma jelentősen eltér egymástól. A sávuot eredetileg mezőgazdasági ünnep volt, amelyhez később a Tóra-adás emlékezete kapcsolódott, míg a keresztény pünkösd a Szentlélek eljövetelének ünnepe lett. Az előadás azt vizsgálja, hogyan alakult a két ünnep története, milyen szerepet játszottak ebben a bibliai hagyományok, és hogyan kapcsolódik egymáshoz a sávuot és a pünkösd.
Előadó: Dr. Balázs Gábor, eszmetörténész, egyetemi tanár, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektora
Az előadássorozat a vallások, és kiemelten a zsidó vallás változásának történetét mutatja be. Minden kor emberére igaz, hogy a saját kultúrájának tapasztalatait gyakran időtlennek, állandónak, változatlannak éli meg – ez azonban sokszor illúzió. Ezeken a vallástörténeti előadásokon azt lehet majd megismerni, hogyan épül „pogány”, mezőgazdasági és egyéb archaikus elemekre az a judaizmus, amely napjainkban szövegek tanulására, elemzésére és különböző rituális cselekedetekre fókuszál. Egyes ünnepek kapcsán annak a közkeletű elképzelésnek a kritikai vizsgálatára is sor kerül, hogy „a kereszténység a zsidóságból született”.
Ide kattintva megtekintheti Dr. Balázs Gábor bemutatását és az előadások címeit.
Előadás felvétele
Az előadást rögzítjük, az azt követő beszélgetés nélkül.
Magánszemély előfizetők az előadás felvételét a „Klubtagság” oldalon leírtak szerint kérhetik, illetve később is igényelhetik.
Intézményi előfizetők esetében a felvétel hozzáférhetősége az egyedi előfizetési megállapodás feltételei szerint történik.
Előfizetés és technikai tudnivalók
Ha magánszemélyként még nincs előfizetése, kezdje akár havi előfizetéssel. További előnyökért válasszon féléves vagy éves csomagot.
Intézményi előfizetéshez kérjük, vegyék fel velünk a kapcsolatot a 06 30 087 3535-ös telefonszámon vagy az info@kekklub.hu e-mail címen.
Online programunkat Ön a Zoom alkalmazással nézheti meg. A használatáról részletes információkat olvashat a Gyakori kérdések oldalon. Ha további kérdése merül fel, kérjük, keressen minket a Kapcsolat oldalon megadott elérhetőségek egyikén. Ha Ön jelentkezik, a program napjának reggelén e-mailben küldjük Önnek a bejelentkezéshez szükséges információkat.


