A cédrusok árnyékában: libanoni történelem és gasztronómia - Gáspár Péter előadása
Gáspár Péter 20. előadása a KÉK Klubban.
Jóllehet Libanon – mint hivatalos ország – alig száz esztendeje létezik, maga a régió, a mesés Levante, a Mediterráneum keleti partszakasza az egészen korai időktől kezdve kiemelt szerepet játszik az emberiség történetében. Főníciaiak, egyiptomiak, rómaiak, vagy a legutóbbi időkből az oszmán törökök és a franciák – de még számosan mások is – rajta hagyták kezük nyomát, építettek itt templomokat, erődítéseket, kikötőket. Páratlanul gazdag vidék, amely a betűírás kialakulásától kezdve a nemzetközi kereskedelem beindításáig oly sok mindenben élen járt. Népek, vallások, ideológiák hatalmas gyűjtőhelye, bámulatos emlékekkel, egyedi történelemmel és páratlan gasztronómiával. Ide teszünk látogatást ma este, hogy együtt fedezzük fel ezt a kis tengerparti országot zaklatott jelenével, gyakorta véres históriáival, káprázatos, egyedi helyszíneivel és ínycsiklandó ételeivel, melyek ugyanúgy magukon hordozzák ennek a kulturális kavalkádnak a jellegzetességeit, mint a hófödte hegycsúcsok között megbúvó épített öröksége.
Előadó: Gáspár Péter, aki több mint húsz évig vezetett kulturális utakat Ázsia különböző országaiba. A délkelet-ázsiai térségre szakosodott. Végzettsége szerint francia-történelem szakos tanár. Jan van den Boomen írói álnéven ismert a fantasy irodalom kedvelői körében. Szakácsként is tevékenykedik, jelenleg a Chefparade főzőiskola ázsiai kurzusait vezeti.
Az előadás után hozzászólhat, kérdezhet Pétertől.
Az előadást rögzítjük, az azt követő beszélgetés nélkül. Az előadás felvétele kérhető és később is igényelhető a "Klubtagság" oldalon leírtak szerint. Gáspár Péter előző előadásairól itt olvashat.
Ha még nincs előfizetése, kezdje akár havi előfizetéssel. További előnyökért válasszon féléves vagy éves csomagot. Ne feledje: az előfizetés egy kapszulás kávé ára naponta, és ajándékba is adhatja!
Online programunkat Ön a ZOOM alkalmazással nézheti meg. A használatáról részletes információkat olvashat a Gyakori kérdések oldalon. Ha további kérdése merül fel, kérjük, keressen minket a Kapcsolat oldalon megadott elérhetőségek egyikén. Ha Ön jelentkezik a program napjának reggelén e-mailben küldjük Önnek a bejelentkezéshez szükséges információkat.

