Harmincz Rita
Idegenvezető, világutazó
Harmincz Rita idegenvezető, világutazó: 8 évvel ezelőtt, négy hónapnyi folyamatos hátizsákos utazás után, átszelve Délkelet-Ázsia országait, szinte észrevétlenül csöppentem Balira, egy apró halászfaluba, hogy őrizzem valakinek a házát egy hónapig. Az egy hónapból aztán sokkal több lett, a Sziget azonnal magába szippantott. Bár kezdetben az időm nagy részét Balin töltöttem, ma már Indonézia szigeteit járom, hogy megismerjem ennek a sokszínű országnak a kultúráját, ősi szokásait, és az itt lakók természethez közeli életét. Az utazós évek során családot alapítottam, így már hármasban folytatjuk ezt az utazást. Ebben az időszakban széleskörű tapasztalatot szereztem a helyi kultúráról és társadalomról, ami lehetővé tette számomra, hogy utazási irodák által szervezett utazásokra magyar csoportokat kísérjek a térségbe, gyakran ismeretlen, járatlan utakra is. Mint utazástervező, egyedi és személyre szabott utazási élményeket kínálok azoknak, akik a hagyományos turistaútvonalaktól eltérően szeretnék felfedezni Indonézia és Bali rejtett kincseit.
Leginkább a helyi ember érdekel, a kultúrák sokszínűsége és az ismeretlen, távoli helyek, ahová nehéz eljutni. Erről és sok minden másról is írok a blogomban (Blog - A sárga ruhás lány (sargaruhaslany.com), könyveimben, vagy bemutatom a videóimban.
Rita 2024 februárjában indítja az Indonézia: egység a sokszínűségben című sorozatát a KÉK Klubban.
Előadásai:
- Indonézia: egység a sokszínűségben – 2024. február,
- A balinéz élet titkai: vallás és hagyományok a mindennapokban, és a Tri Hita Karana filozófia – 2024. március,
- Bali, ami az útikönyvekből kimaradt – 2024. április,
- Élet a bennszülöttekkel: Indonézia törzsi világa a Mentawai törzs szemén keresztül – 2024. május,
- Raja Ampat, az utolsó földi paradicsom – 2024. június,
- Jáva természeti és kulturális öröksége – 2024. szeptember,
- Komodo Nemzeti Park: sárkányok, természet és kultúra – 2024. október,
- Indonézia Balin túl: a szigetvilág különlegességei a vulkánoktól a fesztiválokig – 2024. november.