Forradalomból szabadságharc - 1848–49 (1. rész) - Dr. Csikány Tamás előadása
Klubtagjaink programjegy beváltása nélkül vehetnek részt a programon. Jelentkezzen a megszokott módon, és az előadás napjának reggelén visszakapja a jelentkezéshez felhasznált programjegyét.
Az 1848. március 15-i pesti forradalom, illetve a pozsonyi országgyűlés küldöttségének sikeres bécsi útja kezdete volt annak az átalakulásnak, amelynek célja a magyar politikai és társadalmi rendszer modernizálása volt. A békésen induló folyamat azonban gyorsan a fegyveres összetűzések, majd a háború felé sodorta az országot. Először a szerbek felkelésével kellett szembenéznie a hivatalba lépő Batthyány-kormánynak, majd a horvátok inváziójával. A magyar kormánynak tehát az áprilisi törvények szerinti közjogi helyzet megteremtése mellett egyre inkább a háborús felkészítéssel, hadseregszervezéssel kellett foglalkoznia. A bécsi kormányzat viszonya 1848 nyarára – a birodalom belső viszonyainak saját szempontjaik szerinti „normalizálása” után – alapvetően változott meg Magyarország felé. Először politikai eszközökkel, majd a császári haderő bevetésével igyekezett a márciusi forradalom előtti helyzetet visszaállítani. Alfred zu Windisch-Grätz tábornagy csapatai valóban elfoglalták az ország kétharmadát, benne a magyar fővárosokat, Pestet és Budát. A végrehajtó hatalmat gyakorló Országos Honvédelmi Bizottmány Kossuth Lajos vezetésével Debrecenből igyekezett előteremteni egy sikeres ellentámadás feltételeit.
Klubtagjaink programjegy beváltása nélkül vehetnek részt a programon. Jelentkezzen a megszokott módon, és az előadás napjának reggelén visszakapja a jelentkezéshez felhasznált programjegyét.
Előadó: Dr. Csikány Tamás, hadtörténész, egyetemi tanár, MTA doktora, nyugállományú dandártábornok. Ide kattintva bővebb információt olvashat róla és előadásairól.
Az előadás után a résztvevők hozzászólhatnak, kérdezhetnek Tamástól.
Ha még nincs előfizetése, kezdje akár havi előfizetéssel. További előnyökért válasszon féléves vagy éves csomagot. Ne feledje: az előfizetés egy kapszulás kávé ára naponta, és ajándékba is adhatja!
Online programunkat Ön a ZOOM alkalmazással nézheti meg. A használatáról részletes információkat olvashat a Gyakori kérdések oldalon. Ha további kérdése merül fel, kérjük, keressen minket a Kapcsolat oldalon megadott elérhetőségek egyikén. Ha jelentkezik a programra, az előadás napjának reggelén e-mailben küldjük Önnek a bejelentkezéshez szükséges információkat.
Rögzítjük az előadást, az azt követő beszélgetést kivéve. Az előadás felvétele kérhető, a "Klubtagság" oldalon meghatározott feltételek szerint.
Képek:
1. A 12 pont nyomtatott változata – Landerer és Heckenast nyomda (1848. március 15.)
2. Kovács Mihály: Vörössipkás honvéd (1849)

