A hidzsrák: transzneműek élete és megítélése Indiában - Somi Panni előadása
Somi Panni India-sorozatának 12. előadása.
A hidzsrák – akik közé többnyire transznemű, interszex, vagy ahogy Dél-Ázsia országaiban elfogadott, harmadik nemű emberek tartoznak – évszázadok óta jelen vannak a dél-ázsiai kultúrában. Bár történelmileg vallási és spirituális szerepet is betöltöttek, a modern Indiában gyakran a társadalom peremére szorulnak. Sokan közülük külön közösségekben élnek, egy sajátos hierarchikus rendszerben, ahol „guru” vezeti a tanítványokat. Nem kis közösségről van szó, hiszen a 2014-es népszámlálás adatai szerint csak Indiában több százezerre, de becslések szerint akár hárommillióra tehető a számuk. Az utóbbi évtizedekben már kicsit többet tudunk róluk, előtérbe kerültek mind jogilag, mind politikailag, jelen vannak a közösségi médiában, sőt az irodalom és a filmművészet is felfigyelt rájuk.
Az előadás betekintést próbál nyújtani ennek a talán legellentmondásosabb indiai társadalmi csoportnak az életébe.
Előadó: Somi Panni, indológus, táncművész, koreográfus. Életrajzát és további előadásainak címeit ide kattintva látja.
Az előadás után a résztvevők hozzászólhatnak, kérdezhetnek Pannitól.
Panni korábbi előadásairól ide kattintva talál további információt. Az előadások felvételei előfizetéssel, programjegy beváltásával megtekinthetők.
Ha még nincs előfizetése, kezdje akár havi előfizetéssel. További előnyökért válasszon féléves vagy éves csomagot. Ne feledje: az előfizetés egy kapszulás kávé ára naponta, és ajándékba is adhatja!
Online programunkat Ön a ZOOM alkalmazással nézheti meg. A használatáról részletes információkat olvashat a Gyakori kérdések oldalon. Ha további kérdése merül fel, kérjük, keressen minket a Kapcsolat oldalon megadott elérhetőségek egyikén. Ha Ön jelentkezik a programra, a program napjának reggelén e-mailben küldjük Önnek a bejelentkezéshez szükséges információkat.
Rögzítjük az előadást, az azt követő beszélgetést kivéve. Minden klubtagsági szinten lehetőség van az előadások felvételének kérésére, a "Klubtagság" oldalon meghatározott feltételek alapján.

