Azerbajdzsán városai és épített öröksége - online - Dr. Sárközy Miklós előadása
Dr. Sárközy Miklós előadássorozatának 11. része
Ha Azerbajdzsánba látogatunk, akkor egy sokkal színesebb világ nyílik meg előttünk, mint elsőre gondolnánk. A Magyarországnál valamivel kisebb területű állam a Nagy Kaukázus, a Kis Kaukázus, az Arasz folyó és a Kaszpi-tenger közötti változatos domborzatú és klímájú területen terül el, ahol jól megfér egymás mellett a sivatagi, kontinentális, szubtrópusi és a magashegységi klíma. Mindezek a tényezők meglehetősen változatos növénytakarót, geológiai formákat, állatvilágot és persze emberi kultúrákat is szültek. Azerbajdzsán történetileg meglehetősen változatos és sokszínű múltat tudhat maga mögött, és máig jónéhány etnikai kisebbség (tátok, tálisok, lezgek, kaukázusi avarok, udik, khinaliqiak) otthona.
Az előadás elején Baku eklektikus építészetével ismerkedünk meg. Baku, ’a szélfútta város’ középkori magva a 14-16. században épült és valójában a 19. századig ez számított Baku szívének, a Sírvánsahok palotája, régi mecsetei, Jahjá Bakűví, Baku muszlim védőszentjének sírja képezik a régi Baku magvát, girbe-gurba utcákkal, faerkélyekkel tarkított óvárosában. Ezt aztán a 19. századi orosz hódítás utáni időszakban bekövetkező olajkonjunktúra idején épült fényűző eklektikus, szecessziós, neobarokk paloták és középületek egész sora egészítette ki, amikor lengyel, német, örmény építészek serénykedtek Baku szépítésén, ekkor épültek a bakui Operaház, Városháza, Filharmónia csodálatos épületei és Baku csodálatos sétálóutcája, a Nizámi utca is. Bakunak azután létezik egy 1991 utáni kortárs arculata is itt főleg a Kaszpi-tenger promenádja közelében: a Baku Mall, a felcsavart szőnyegre hasonlító, gazdag kollekcióval rendelkezó bakui Szőnyegmúzeum vagy a modern Baku jelképévé nemesült hatalmas Lángnyelv tornyok.
Baku mellett virtuális kirándulást teszünk Gobusztánba, ahol a sivatagi környezetben több ezernyi prehisztorikus sziklarajz maradt ránk, valamint a világ leglátványosabb sárvulkánjai, melyek, folyamatosan pöfögnek és ha nem vigyázunk, akkor bizony arcon is’köpnek’. Hiába no, alattunk hatalmas földgázmezők húzódnak, amelyek nyomására folyamatosan iszap és sár tör felfelé az amúgy meglehetősen holdbéli tájon, háttérben a Kaszpi-tengerrel… Baku mellett ellátogatunk az ott álló zoroasztriánus templomhoz, mely egykori párszi (indiai zoroasztriánus) és hindu kereskedők negyedének közepén áll, majd pedig ellátogatunk Bibi Heybat mauzóleumába, az egyik legfontosabb azerbajdzsáni tizenkettes síita muszlim zarándokhelyre, ahol egy síita női imámleszármazott sírja található.
Ezután Gubába, Észak-Azerbajdzsánba teszünk kirándulást a Nagy Kaukázus tövébe, amerre egykor Déchy Mór magyar földrajztudós is sokat járt. Itt egy csodálatos és érintetlen zsidó világba, egy érintetlen kaukázusi stetlbe csöppenünk máig ott élő zsidósággal. Guba a 18. század derekán Dagesztánból ide menekült, és kivirágzó úgynevezett hegyi zsidó közösség otthona mindmáig. Itt látogatást teszünk a helyi nagyzsinagógában és a gubai zsidók történeti múzeumában, valamint virtuális sétánk alatt megtekintünk egy mikvét és több más zsidó vallási épületet is.
Gubából aztán dzsipekbe ugrunk, és lélegzetállító szerpentineken keresztül meg sem állunk a közel 2500 méterrel a tengerszint felett fekvő Khinaliqig, ahol hamisítatlan ’tibeti’ alpesi hangulat fogad. Itt még a madár is alig jár, autó is csak ötven éve jött fel először. A helyiek a lezg nyelv rokonának tartott lokális kaukázusi nyelven beszélnek mindmáig, házaikat szárított trágyával fűtik fa híján, és a falu tetején épült mecsetből nézve, a távolban feltűnik a Bazardüzü, Azerbajdzsán legmagasabb 4466 méter magas hegycsúcsa is.
Ezután Azerbajdzsán középső és északnyugati része következik, ahol ellátgatunk a festői, tátok lakta Láhidzs hagyományos építészetű kicsiny falvába, olykor zúgó patakok felett emelt függőhidakon át sétálva a Kaukázus völgyeiben. Utána Gabalán át elutazunk a grúz határ felé vezető úton Sekibe, ahol az egykori Seki kánok perzsás ízlésú palotáit, cseréptetős karavánszerájait, színes kaukázusi mecseteit tekintjük meg, és megkóstoljuk Seki ínycsiklandó baklaváit, majd pedig elugrunk Kisbe, ahol a kaukázusi kereszténység régi templomát nézzük meg, az egykor ott járt Thor Heyerdahl szobrával.
Tartson Ön is velünk Azerbajdzsánba a KÉK Klubban!
Előadó: Dr. Sárközy Miklós iranista, történész, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi docense
Az előadás után a résztvevők hozzászólhatnak, kérdezhetnek Miklóstól.
Ha még nem tagja klubunknak, ismerkedjen meg havi tagságunkkal mindössze 6.350 forintért, amellyel három programot választhat! További előnyökért válassza féléves (24 jegy) vagy éves (48 jegy) tagságunkat. Ne feledje: a klubtagság egy kapszulás kávé ára naponta, és ajándékba is adhatja!
Online programunkat Ön a ZOOM alkalmazással nézheti meg. A használatáról részletes információkat olvashat a Gyakori kérdések oldalon. Ha további kérdése merül fel, kérjük, keressen minket a Kapcsolat oldalon megadott elérhetőségek egyikén. Ha Ön jelentkezik a programra, a kezdete előtt 24 órával e-mailben küldjük Önnek a bejelentkezéshez szükséges információkat.
Ha Ön a programtáblázatból nyitotta meg a programot, nem látja a programinformációknál a jelentkezési lehetőséget. Ezt csak a Klubtagjaink láthatják, miután jelszóval bejelentkeztek az oldalra. Kérjük, a bejelentkezését követően a táblázat alatt látható program címére kattintson, majd válassza ki, hogy egyedül vagy partnerrel vesz részt a programon. Ha partnerével egy gépről csatlakoznak a programhoz, válassza azt, hogy egyedül jelentkezik. A partnerének akkor váltson be programjegyet, ha nem együtt nézik a programot, azaz ő más e-mail címről jelentkezik be, mint Ön.
Az előadást rögzítjük, az előadást követő beszélgetés nélkül. Ha Ön legalább féléves klubtagsággal rendelkezik, kérheti és visszanézheti a rögzített előadások felvételeit, amelyeken részt vesz. Ha Ön éves klubtagsággal rendelkezik, és nem tud részt venni a programon, az előadás előtt és az előadást követő két napon belül – programjegy beváltása nélkül – kérheti a privát felvétel megtekintési lehetőségét. Legfeljebb 60 felvételt kérhet az előfizetés időtartama alatt. A felvétel megnézéséhez Google fiókkal (gmail e-mail címmel) kell rendelkeznie. Ha szeretné megnézni a felvételt, írjon nekünk az info@kekklub.hu e-mail címre. Kérésével vállalja, hogy a felvételt nem teszi nyilvánossá, és azt csak szűk családi vagy baráti körben nézi meg. A felvételt többször is megtekintheti. A felvétel nem tartalmazza a résztvevők kérdéseit.
Fotók: Dr. Sárközy Miklós

