György írása bemutatja a műanyag részecskék egészségkárosító hatásait és ezek megelőzésének szükségességét, különös tekintettel az élelmiszerekkel való érintkezésükre és a krónikus betegségekkel való összefüggéseikre.

Agresszív apróságok

Mottó: Műanyag – műélet vagy életmű?

Hosszú-hosszú évekig még a kétkedő elmék is úgy tekintettek a műanyagok egyre gazdagodó kínálatára, mint az emberiség jótevőjére, amely számos problémára megoldást jelent. És valóban vannak olyan területek, az űreszközöktől a konyhai edényekig, ahol ezek az anyagok csodálatosan használhatók és nem is nélkülözhetők. Ha azonban az enni- és innivalóinkra vetjük tekintetünket, máris komoly nehézségekkel, sőt veszélyekkel kell szembenézzünk. Itt most nem arra a megdöbbentő látványra gondolok, amely egyes közel-keleti országokban utazót fogadta a múlt század második felében: a földterületeket fekete műanyagzacskók fedték kilométereken át. Először valami speciális agrotechnikára lehetett volna gondolni, de az első pihenőnél kiderült: gondatlanul szétszórt és a légmozgás játékára bízott szemeteszsákok szolgáltatják a szomorú látványt.

Statisztikai adatok szerint a nem-fertőző betegségek (angol betűszóval: NCD) okozzák az összes halálozás közel háromnegyedét. Ebbe a széles körű csoportba sorolhatók a szív- és érrendszeri betegségek (mint például a szívinfarktus vagy a sztrók), a cukorbetegség, a rosszindulatú daganatok, az idült elzáródásos tüdőbetegségek, az asztma. A mai mindennapi életben használatos műanyagok folyamatosan körülvesznek bennünket és a belőlük szabaddá váló apró részecskék bejutnak az emberi szervezet legrejtettebb zugaiba is és helyi gyulladásos, valamint oxidációs folyamatokat indítanak el, befolyásolják az immunrendszer működését is. Az emésztőrendszerbe és a légutakon át bejutott szemcsék a kialakuló gyulladás miatt sértik az adott terület élettani funkcióit, zavarják a természetes anyagcsere működését. Ezáltal kedvező feltételeket teremtenek a NCD-k kialakulásához és lefolyásuk súlyosbodásához. A táplálékul elfogyasztott növényi és állati eredetű termékek, valamint a feldolgozásuknál, elkészítésüknél, elfogyasztásuknál felhasznált kiegészítők, adalékok, eszközök szinte állandó és ugyanakkor láthatatlan lehetőséget teremtenek a műanyag részecskék migrációjának. A csomagoló anyagoktól kezdve a mechanikus feldolgozó gépek egyes alkatrészein át a műanyag palackokig, konyhai, étkezési eszközökig mind-mind kockázatot jelentenek, sőt még az autók kerekeiről leváló szemcsék is. Nem felejtkezhetünk el a felszíni vizek műanyagos szennyezettségéről és a vízvezetékekben alkalmazott műanyagokról sem. A szervezetbe kerülő részecskék lehetnek 5 mm nagyságúak, vagy kisebbek, ezek a makro-plasztikok, illetve 1 mikrométer (μm) mérettartományúak, ezek a nano-plasztikok. Szakirodalmi egységes jelzésük: MNP vagy MnP. (A μm a mm ezredrésze, a nanométer meg ennek az ezredrésze.) A tanulmányok során 18 féle műanyagot találtak az embernél, a részecskék mérete a plasztik anyagtól és a kimutatás helyétől függ: a vérben 0.7 μm, a méhlepényben 0.05-5 μm, anyatejben 2-50 μm, székletben 20-500 μm, magzati székletben 50 μm feletti méret a jellemző.

Különleges fontosságú az a tény, hogy MNP részecskéket mutattak ki speciális spektroszkópos módszer segítségével a reprodukciót jelentő spermiumok vivőanyagában, a semenben. Nyolcféle műanyagból származó részecskéket találtak, amelyek mérete 0.72 és 7.02 μm között mozgott. A domináns plasztik a polisztirén, amelyet csomagolásra, palackok, dobozok készítésére gyakran alkalmaznak a sok más felhasználási mód mellett. A műanyagok különböző mértékben befolyásolták a spermiumok mozgását, amely döntő jelentőségű a petesejt elérésében. Számos kérdésre még nincs válasz, további kutatások szükségesek, de ennek jelentősége az emberi nem reprodukciója szempontjából kétségtelen.

Mit lehet tenni ennek a meglehetősen kockázatos, aggasztó helyzetnek a megszüntetésére, amelyre a plasztik anyagok kedvezőnek tűnő bevezetésénél és fantasztikus méretű elterjedténél senki nem gondolt? Először is csökkenteni kell az élelmi anyagok és az élelmiszerek érintkezését műanyagokkal a termelés, feldolgozás, tárolás, fogyasztás minden fázisában. Ehhez ki kell választani az erre alkalmas anyagokat. Célszerűek lennének olyan kutatások, amelyek során kialakítják a táplálékkal kockázatmentesen érintkező matériákat. Ilyen munkáról írott beszámolóval eddig nem találkoztam. Meg kellene vizsgálni azt is, hogy a másutt alkalmazott fizikai-kémiai, fotokatalitikus eljárások megfelelőek-e a műanyag szennyezettség eltávolítására az enni- és innivalóknál, és ha igen, melyeknél, milyen mértékben. A kellően hatékony megelőzés, valamint az ártalmak leküzdése érdekében szoros együttműködést szükséges megteremteni a környezetvédelemmel és a megoldásokat minden hatótényezőt számításba vevő holisztikus szemlélettel megkeresni.

György